-
A tér, amelyben mozgunk állandó impulzusokat küld felénk, amelyet testünk felfog és reagál rá. Így logikus hogy házunk, munkahelyünk energiamezejének rezgései javíthatják, illetve ronthatják a testünk energiamezejét. Sokan felteszik a kérdést, hogy egy építménynek az energiamezejét meg lehet-e változtatni. Egyértelműen állíthatom, hogy igen. A kérdés csak az szokott lenni, hogy milyen mértékben.
-
Kevesen gondolják, hogy lakásuk vaszati-hibái útját állhatják a boldogságuknak, pedig így van. Nincs olyan égtáj, amely ne lenne hatással a társkapcsolatokra. A cikkben megnézünk néhány esetet...
-
A cikk második részében megvizsgáljuk, hogy az energiaáramlás szempontjából melyik égtáj felé érdemes fordulnunk kezelés közben. Részletesen foglalkozunk a rendelő berendezésével, hiszen sejthetjük, hogy ezen tárgyaknak is döntő jelentősége van a térben, illetve annak, hogy hová helyezzük el a helységen belül őket. Vegyük sorra tehát ezeket a szempontokat, hogy még eredményesebbé tehessük vállalkozásunkat.
-
Már nem a háziorvosnál várakozunk több óra hosszat, hanem az alternatív gyógymódok adta lehetőségek széles skálájával élünk. Bekerült a köztudatba a kineziológia, a homeopátia, az akupunktúra, a különféle masszázsok, csontkovácsolás, illat-terápiák, hogy csak néhányat említsek.
Az emberek szabadon választhatnak, hogy az adott problémájukra melyik gyógymódot választják. Ahogy nő az igény az alternatív gyógymódokra, úgy szaporodnak ezzel párhuzamosan a rendelők is. Egyre többen nyitnak rendelőt. Ezzel a cikkel nekik kívánok segíteni abban, hogy hogyan tegyék hatékonnyá a tevékenységüket. -
Mindannyian vonzódunk a lakásokhoz. Valószínűleg ezt még az őskorból hoztuk magunkkal, amikor áztunk-fáztunk és rettegtünk a vadállatoktól, az élelemhiánytól. Állandó alkalmazkodásra kényszerültünk mind fizikailag, mind pszichésen. Mára a civilizáció hatására teljesen elkényelmesedtünk. A problémáink is átalakultak, például: mekkora lakásunk legyen és hol, hány fokra állítsuk be a termosztátot, mennyi ideig menjen a klíma stb. Mégis, az a program, amely ősidők óta belénk van táplálva, nem törlődött ki. Tovább működik tudatalattink szintjén, és teszi a dolgát, mi pedig szenved(het)ünk.
-
Akiknek a fejében megszületik a gondolat, hogy valamit változtatni kellene a lakás berendezésén, azoknak egy kis együtt gondolkodást ajánlok. Annak érdekében, hogy néhány egyszerű és könnyen kivitelezhető változtatással jobban és otthonosabban érezzék magukat. Jobban, mert figyelembe vesszük az energiaáramlásokat, otthonosabban, mert a felszabadult energiák magukkal hozzák ezt az érzést. Elég néha egy kis átrendezés, és az eredmény azonnal érezhető.
-
Közeledik az év vége. A decemberi ünnepségsorozat igazából a gyermekeké. Meglepetések készülnek, ajándékok kerülnek titkos helyekre, az otthonok megtisztulnak, és új köntösbe öltöznek. Bár a háziasszonyok sokat készülődnek, talán sikerül a család életét lelassítani. Az emberek odafigyelnek egymásra. És az év végi mérlegkészítésre is sor kerülhet.
-
A legtöbben nem tudják, hogy a telek vásárlásakor mennyire fontos a földünket körülvevő energiaáramlások figyelembevétele. A vaszati több tucat tényező figyelembevételével megmutatja, hogy egy telek képes-e arra, hogy boldog, egészséges családnak nyújtson otthont.