Kedvező időpontok
Mindenki tudja, tapasztalta hogy a megfelelő időpontban elindított dolgok nagyobb sikerre számíthatnak. Éppen ezért fontos, hogy életünk jelentős tevékenységeit megfelelő időpontokhoz tudjuk kötni. Aki tanult asztrológiát tudja, hogy nem mindegy, hogy növekvő vagy csökkenő holdfázisban végzünk el egy-egy tevékenységet. Ilyen feladat lehet egy lakás vásárlása, eladása, beköltözés, kiköltözés, alapkő letétel, valamely tartós fogyasztási cikk vásárlása, műtétek, házasságkötés és más egyéb nem mindennapos, de mindennapokra hatással lévő események.
A lakás felszentelését, a yantrák felavatását is egy ilyen kedvező időpontban célszerű elvégezni. Asztrológiailag természetesen sok erősebb és gyengébb időpontot lehet még kiszámolni, amely alkalmas lehet ilyen jellegű tevékenységre. Van azonban minden évben 8 alkalommal, amely alkalmas a lakással kapcsolatos ceremóniák lebonyolítására. Ezek a napok nem bonyolult asztrológiai számítás eredményei, a Nap járásával és a napfelkeltével vannak kapcsolatban. A hozzá kapcsolódó legenda szerint ilyenkor nyitja ki szemét Vasztupurusha, a ház ura. Ezekben az időpontban rendelkezésünkre áll másfél óra, amely alatt a ceremóniát érdemes elkezdeni.
- 2011. június 4. 8:01 – 9:31
- 2011. július 27. 6:02 – 7:32
- 2011. augusztus 22. 14:12 – 15:42
- 2011. október 28. 8:08 – 9:38
- 2011. november 24. 11:0- 12:30
- 2012. január 26. 10:29 – 11:59
- 2012. március 6. 9:25- 10:55