A védák – több 5000 évvel ezelőtt pálmalevelekre írt – himnuszok. Maga a szó tudást jelent. A mindennapi életük tevékenységét örökítették meg ének formájában. Megtaláljuk benne éppúgy az istenimádatukhoz szükséges szertartás lényegét, az isteneiknek szánt énekeket, mint a mindennapi élethez szükséges leírást. Pontos leírást kapunk a járművek például a hajók, biciklik építéséről, de az orvosláshoz szükséges leírást is örökül hagyták, amit ayurvéda néven ismerünk.

Szinte az életük minden mozzanatához szükséges tevékenységet, eszközöket és azok készítését leírták, mintha az utókornak szánnák örökül. A ránk hagyományozott és sokáig feledésbe merült, később az ókorban újrafelfedezett matematikai fogalom, mint például a nulla és a tizedesvessző fogalmát, de az általunk Phütagorasnak tulajdonított derékszögű háromszög területének kiszámítását is ismerték. (Phütagoras a bizonyítékok alapján a védák tanulmányozása után alkotta meg híres tételét.)

Eleink az építészetben is jeleskedtek. Vaastu néven leírást kapunk a városépítésre. Városokat, erődöket, templomokat építettek ezzel az elvvel. A leghíresebb városuk - a védákkal azonos korú, ma is megcsodálható - az Indus-Szaraszvati völgyében található Harappa civilizáció. El nem tudták képzelni, hogy másként építkezzenek, mint a természettel harmóniában, ezért is hívjuk építészetüket „időtlen építészetnek”. És valóban mintha azok az építmények, amelyek ezek az elvek szerint készültek kiállták az idők viharait. Csak hogy néhány példát említsek a Mohendzsodaro, az Angkor, a Taj-Mahal, Palladio-villái mind az ősi elveket követték.